Isten fölsége (lat. maiestas Domini): Isten →szentségéből és mindenekfölöttiségéből fakadó tulajdonsága, mely a teremtménytől az →imádás hódolatát követeli. - A Szentírás szerint az ~ betölti az egész földet (Zsolt 71,19; Ez 43,2); fölszenteléskor betöltötte a salamoni tp-ot (2Krón 7,1); bevonul a tp-ba (Ez 43,4); mely ~nek háza (Iz 60,7; Jel 15,8); teremtmény nem tud neki ellenállni (Eszt 13,11); az isteni bölcsesség az ~nek makula nélkül való tüköre (Bölcs 7,26). ~ ragyogott föl az Egyiptomból való kivonuláskor (Kiv 40,33). Krisztusban ~ a színeváltozáskor ragyogott föl (Lk 9,32), s →második eljövetelekor mutatkozik meg a maga teljességében (Mt 19.28; 25,31; Lk 21,27). **